Chapter 7.

Hello Everybody!

Rühellem magam amiért így megvárattalak titeket,de nagyon nehéz volt megírni ezt a részt!Eszméletlenül sajnálom és igaz,ez sem lett hosszú...Most ennyi telt a következő,jelen esetben a jövőheti rész,remélem már gazdagabb kiterjedelmű lesz!:)

De,ami a jó hír,hoogy.....CHAPTER 7!Tehát jó olvasást,kérlek ne felejtsetek el komizni és feliratkozni sem!:) Pici puszi pocitokra!:*

Timii.xx

*Ro szemszöge*
Egy időtlen álomban voltam.Szaladgáltam a mezőn teli virágok között.Én,aki nem e fajta lány.Nem volt bűnözés..Az,az ott apa?Istenem!És tényleg!Az apukám...az én édesapám!De...várjunk csak..az ott..Harry.Mit keres itt?Most anyu csatlakozott apuhoz.Harry,ne közeledj!Ne!Hallod?!És most elkapott..Ledöntött,de a virágok helyett egy ágyra estünk.Már nem is a mezőn voltunk,hanem egy szobában.Az a pólóm!Igen,pont most repült az ágy mögé.Nem történhet meg!!Nem,hallod?Ro!Nem hallgatott rám a testem.Folytattuk,tovább csináltuk ezt a dolgot.Hogyan állítsam meg ma...Harry megállt,rám nézett és susogta: Ha nem akarod,nem muszáj!Meglepett,igaz csak valami álom,de akkoris...Azt hiszem most szerettem belé.Angyali mosolyával kényeztetett,majd úra csókolgatni kezdte nyakamat.Már nem ellenkeztem,hagytam magam,hogy megtörténjen,amitől egész eddig tartottam.Ajkaival forró csókokat hagyva ment lefelé a testemen.Elért nadrágom széléhez,ahol már nem bírtam,és nevét suttogtam.
Ekkor hirtelen,jött egy nagy fehérség,majd pittyegést hallottam.Mint ami a kórházakban van.Óvatosan kinyitottam szemem,még mindig nem szoktam meg a fényt.Homályosan észleltem a körülöttem lévő világot.
- Steve!Menj szólj az orvosnak! -alig hallottam a párbeszédet,de egyértelműen felismertem,anya volt az.Szék csikorgatás zavarta meg a gondolkodásom,majd pár pillanat múlva éreztem,ahogy valaki megszorongatja a kezem.Lassan és óvatosan újra kinyitottam szemem és most már láttam is valamit.
- Rockel,kislányom! -anyukám könnyes szemmel ült velem szemben.Rekedtes,alig halható hangon szólaltam meg.Elmosolyodtam,de minden porcikám fájt.Igen,most vettem észre,hogy mindenem sajog.Főleg a fejem és a lábam.Arcmimikám átváltott a borongós hangulatomra.Vissza gondolva a történtekre,nemis emlékszem igazán.
- Hogy kerültem ide? -kinyögtem nehezen a kérdést,ami általában ilyenkor mindig hallható.Sokszor hangzott el ez a kérdés a rendőrségi ügyeknél.Lefelé pislogott idegesen.Dadogott össze vissza,mintha nem lenne biztos a dolgában.Furcsálltam,de nem szóltam.Szívem viszont gyorsabban vert.Valami itt nem stimmel.
- Áhh Rockel A. Jhonson! -jött be,valószínüleg a doktorom.Ismerős arca nem árult el sok mindent,öröm,de aggodalom is látszódott rajta.Még mindig össze vagyok zavarodva,nem voltam tisztába a történtekkel.
- Mért vagyok itt?! -kérdeztem újra,mert nem kaptam eddig választ a történtekre.
- Rockel..- kezdte a doktor,de kijavítottam.Jobban szeretem a Ro-t. - Elnézést,Ro.Posztraumás sokkba kerültél,amikor balesetet szenvedtél tegnap este.A fejed valószínüleg beütötted az ütközés során,a sípcsontod felső része megrepedt és a vállad kificamodott.Te könnyebb sérülésekkel megúsztad. -magyarázta.Félig mégis értettem.Várjunk...Én?
- És mivan a többi utassal? És a kisgyerek? - szemöldökömet felhúzva vártam a választ.Az orvos sóhajtott egyet,összenéztek anyámmal,majd várakoztattak.
- Mondjátok már!Mi van velük? - kíváncsiságom egyre inkább átvette az uralmat felettem.Szemeim cikáztak anyukám és az orvos között.
-Drágám, -szólt lágy hangon anyám - a kisfiú szülei meghaltak.A kocsi ami beléd ütközött,annak az utasai életben vannak!Nincs sok bajuk. - ahogy meghallottam a hírt,reménytelenül nézve sírni kezdtem.Szemeimből egyre inkább potyogtak a könnyek.
- Akkor,most á..árva lett? -hangom megremegett a szó kiejtésén.Most kezdte az életet,nem igaz,hogy árva.
- Természetesen nem.Mint több gyereknek,neki is vannak rokonai.A nagyszüleikhez fog kerülni. -hirtelen a szívemről egy 5 tonnás kő hullott le.Tudom milyen ha elvesztek egy családtagot.Átérzem,de ő csak egy kisbaba!Mért ilyen a sors?Mért ilyen kegyetlen...
- Ez annyira szörnyű.. -gondolkozásomba merűlve észre sem vettem,hogy az orvos közben kiment.Steve pedig visszatért a szobába.
- Ro,ugye tudod,hogy soha többé nem vezethetsz egyedül!Vagyis.... -szemeivel a földet fürkészte.Nem gondolta át,hogy mit mond...tipikus Steve! - Soha többet ne csinálj ilyet,rendben?! -aggódó tekintettel közeledett felém,egy ölelésre.Anyuval összenevettünk,ahogy belekeveredett saját gondolataiba.
- Jajj,vigyázz! -húztam össze szemöldököm ahogy a fájdalom belenyilalt a karomba.
- Uhh bocsánat,nem akartam! -rögtön eltávolodott tőlem,félve,valami rosszat tett.Miután megnyugtattam,hogy semmi bajom,magunkra hagyott anyu,jelszóval biztos van valami megbeszélni valónk.
- Na? Újdonság? Felismerted a kocsim,vagy búcsúzhatok tőle? -kíváncsiskodtam,mert láttam,hogy mondani szeretne valamit.
- Hát,a kocsid,szó szerint,mintha egy szendvicsbe lévő hús lenne.Szóval,búcsúzz el tőle. -sóhajtottam egyet,szerettem azt a kocsit,de nincs mit tenni.Egy szendvics lett. - Másról szólva pediiig... - újra rápillantottam,mikor kihangsúlyozta a szavakat.Kérdőn nézett rám,majd elmosolyodott.
- Mivan Seve? 
- Azt hiszem Harry szerelmes beléd! -egyre furcsábban kezdtem rá nézni.Miről beszél ez a lány?
- Biztos nem voltál ott a baleseten és nem vágtad te is be a fejed?! -felnevetett rajta,de szemeim nem mozdultak.Fogalmam sem volt mi ez az egész.
- Biztos,hogy nem!Megnyugodhatsz,de azért köszönöm,én is szeretlek! -megforgatta szemeit és kényelembe helyezve magát az ágyamra ült. - Alig tudtam eljönni ide,mert folyton érdeklődött! 
Gondolkoztam,minden erőmet összeszedtem,de nem jutottam semmire.Ha eddig nem mondta el,akkor most rákérdezek.
- Steve,1 dolgot elárulnál? - kérdeztem szemeibe nézve.Nagy barna írisze tágra nyitódott.
- Persze,na mit? - mosolygott,mint a tejbe tök.
- Ki az a Harry? -válasz helyett újra kinevetett.Megforgattam rajta szemeim,mire ő elkomorodott.
- Te komolyan nem tudod? -úgy nézett rám,mint borjú az új kapura. Megingattam fejem. - Azt hiszem hívom az orvost! -majd azzal a lendülettel kifutott a szobából.Nem értettem ezt a viselkedést.Miért nem emlékszem arra a fiúra?Bármennyire erőlködtem,nem emlékeztem rá.Sőt,az álmomra sem emlékszem.